26 óráig tartott és nehezen találom a szavakat. Ősfanként, számtalanszor végigvíve az eredeti játékot, nekem a RE4 Remake egy mennyország volt úgy, hogy a 2005-ös úttörő mestermű szellemisége a változtatásokkal együtt végig érezhető, tapintható, harapható.
Rendkívül kedves emlékek fűznek a RE4-hez. Tisztán előttem van, mikor még a net kávézóban néztük jóbarátommal a debütáló trailert. Mindkettőnknek csak PS1-e volt és a RE1-2-3 ekkora sokszor lepörgött. Nem tudtuk mit látunk, de már megőrültünk tőle. Éreztük, hogy valami formabontó jön és megfogadtuk, hogy mikor kijön PS2-re ő kölcsönkér ismerősétől egy konzolt, én pedig megszerzem a játékot. Összeültünk, összeraktuk, végigtoltuk, mást kaptunk, mint a korábbiak, de az állunkat kapartuk fel a padlóról.
2008-ban mikor beruháztam egy PS2-re az első játékaim közt alap volt a RE4. Azóta pedig irgalmatlan mennyiségű órát beleöltem (legtöbbet Pro-n), a Separate Ways és a The Mercenaries kiegészítésekkel együttvéve. Még a botrányrossz PC-s és a későbbi PS4-es verziókba is. Betéve tudom már az összes létező rejtett kisebb-nagyobb kincs lelőhelyét, milyen fegyverekkel célszerű nekivágni az egyes fokozatoknak, melyik ellenfélhez, szituációhoz melyik taktika a leghatékonyabb, minden porcikáját kitapasztaltam. Máig magával tud ragadni az eredeti kaland.
Ám pár éve röppent fel a hír, hogy készül a RE4 Remake, a RE2 Remake alkotóival. Mondanom se kell rögtön felkaptam a fejem és később kijátszva a RE: Village-t eszeveszetten kíváncsi voltam, hogy a Capcom milyen módosításokkal, miként bújtatja bele vadonatúj köntösbe ezt a részt. A RE4-et fejben mindig is úgy aposztrofáltam, hogy ugyan akció-orientáltabb elődjeinél, viszont a horror plafonig pumpált feszültség formájában, illetve sokszor a háttérben lappangva van jelen. A Remake ezt a kombinált stílust hibátlanul ülteti át ide, magasabb szintre emelve.
A RE Engine-nel az alkotók ismét büntetően erős atmoszférával teremtették meg a falunak és környékének mocskos hangulatát, a kastély tekervényes kialakítását, tekintélyes művészi miliőjét, és a sziget börtönnel, laborral egybekötött rejtélyes, rideg komplexumát.
Mindhárom terebélyes régió a lehető legprecízebb részletességgel, realisztikussággal lett újragondolva, kibővítve, miközben helyenként abszolút rá lehet ismerni a klasszikus pályarészekre, vonalvezetésre. A felfedezés flowja hatványozottan emelkedett ezáltal. A legendásan zseni falus nyitány most még impulzívabb, adrenalindúsabb lett, néhány plusz járattal megtoldva, ami által több oldalról képesek betámadni a helybéliek, kevesebb biztonságérzetet adva, gyors improvizált reakciókra kényszerítve. Annak ellenére, hogy a tankos kontrollt megszoktam az originalból, az itteni harcrendszernél a kényelmes irányításnak hála relatíve gyorsan kézre állt minden. A perryzéshez volt szükség némi kondícionálásra, a Krauser elleni összecsapásoknál volt a legjobb erre ráérezni.
Apropó bossok. Óriási eksztázis volt ellenük újra összecsapni. Ugyan meglepő módon egy nagyobb ellenfelet mellőztek az alkotók a régihez képest, a többi egymásnak feszülést ellenben izgalmasabbá, intenzívebbé varázsolták, ahol megint csak mást metodikát kellett alkalmazni. A ő jelenlétük adja az igazi sodró lendületét, zseniális felépítését a játéknak, mert ahogy először felbukkannak, majd egyre többször mutatkoznak meg hatalmukat éreztetve, dörzsölt tenyérrel várja az ember mikor szállhat szembe velük. Igaz, hogy a Garradorok és a regenerátorok inkább minibossnak számítanak, mégis az ő kiiktatásuknál szökik fel nálam legjobban a feszkó és náluk mutatkozik meg igazán a játék horrorosabb vonulata. Torz külsejük és jellegzetes hörgésük most is igencsak hátborzongató.
A QTE mechanika leredukálását teljesen el tudtam fogadni, a kés elhasználódásával a RE2R óta megbarátkoztam, a lopakodás ugyan korlátozott, de bizonyos esetekben nagyon előnyös, megfontoltabban kellett lőszert craftolni, célozni és lőni, új taktikákat kieszelni stb.
Két példát említve: az originalban tüzes (Incendiary) gránátokat az elejétől Mendez-ig, majd egészen a regenerátorokig el szoktam spájzolni, mert ellenük az a legeffektívebb. A másik, hogy a faluba visszatérve Ashley-t felcsalom az őrtoronyba míg a lenti helyieket megritkítom. Na, a Remake már az első órákban gondoskodott róla, hogy ezt a két kifundált stratégiát úgy ahogy van kukázzam, és mást találjak ki, ami extra előzetes kihívást, fejtörést igényelt. Személy szerint itt éreztem igazán, hogy nagyrészt ez most új kaland lesz, új trükkökkel.
A valósághűséget olyan apróságokkal érzékeltették, minthogy a pisztolyuk tárában mondjuk 24+1 skuló van, az átkozott medvecsapdákba nem csak mi, de az ellenfél is beleléphet, a leszakadó testüknél látszanak az őket mozgató kisebb belső „plágacsápok” stb. Nemcsak kifinomultabb, de összetettebb game lett a RE4R. A Merchant-nál fellelhető Trade funkció remek agyalást szolgáltatott, a beilleszthető drágakövekkel ügyesebben kellett sakkozni, az ötletes puzzle-ek száma nőtt, és megjelent a javítás lehetősége. A céllövöldében is érdemes elidőzni, mert olyan plusz skilleket lehet összelapátolni, amik akár nagy hasznunkra válhatnak. Hozzáteszem elég gyorsan és tűpontosan kell lőni az A rankhoz is, viszont közben a RE4 Kumbaya zenéje szól ezzel élvezetesebbé téve a próbálkozásokat.
Bár a sztorin jelentősen nem variáltak, a cselekménybe, szekvenciákba kerültek jócskán olyan módosított helyzetek, amiket nem győztem üdvözölni. A párbeszédek maradtak lényegre fókuszáltak, az elmaradhatatlan szellemes beszólásokkal tarkítva, B szintű alakításokkal. Mindezek ellenére Leon a karizmájával örök kedvenc protagonistám marad, aki olykor a John Wickre hajazó, RE Vendettás stílusjegyét is megvillantja, az átvezető közelharcoknál és a néha ferdén tartott fegyverhasználattal. Most visszafogottabban, de a nagy dumákat se hagyta otthon. Ada ezúttal is levett a lábamról. Sokkal észvesztőbb és terepre alkalmasabb a mostani szerkójában, mint az estélyis outfitben annak idején. Picivel többet is szerepel, mint régen, előrevetítve az ő mellékszálát, amit már alig várok. Ashley azonban meglepően határozottabb kiállást, szimpatikusabb személyiséget kapott. Nagyon díjaztam, hogy ritkán kellett elkapni leugrásoknál, nem nyűgösködött, szépen megoldotta a szitukat magától. Luis a sajátos lazaságával, fellépéseivel, titokzatosságával sokszínű figura, ahogy a jó öreg kereskedő szintén hozza a formáját. Neki is megmaradtak az emlékezetes szövegei, a nála lévő mellékküldetéseket pedig ajánlott lezavarni a hozzátoldott fejlesztési lehetőségek miatt.
(Felróhatnám hibának, hogy az új Bolt Thrower mennyire gyenge, logikátlanul működő fegyver illetve, hogy a kamerába belógott növényzet, tereptárgy kitakarta a kép egy részét, de mivel az előbbi opcionális cucc utóbbinál pedig jól kell helyezkedni így ezt csak zárójelbe raknám.)
Nem tudom nem végtelen boldogsággal, már-már örömkönnyekkel konstatálni, hogy gyerekkorom egyik meghatározó ékköve, és az abból inspirálódó egyik kedvenc survival sci-fi-horrorom egy évben, tökélyre csiszolt, terjedelmes remake képében elevenedik újra, szebben ragyogva, mint valaha. Ugyan a trónon nálam még mindig a RE2R foglal helyet, mert az messzebbre nyúló távlatból volt képes mesterien modernizálódni, de a balján-jobbján példaértékűen, szégyenérzet nélkül helyezkedik el a RE4R és a DSR. Ezekért az élményekért éri meg beleszeretni a videojátékokba.
Rendkívül kedves emlékek fűznek a RE4-hez. Tisztán előttem van, mikor még a net kávézóban néztük jóbarátommal a debütáló trailert. Mindkettőnknek csak PS1-e volt és a RE1-2-3 ekkora sokszor lepörgött. Nem tudtuk mit látunk, de már megőrültünk tőle. Éreztük, hogy valami formabontó jön és megfogadtuk, hogy mikor kijön PS2-re ő kölcsönkér ismerősétől egy konzolt, én pedig megszerzem a játékot. Összeültünk, összeraktuk, végigtoltuk, mást kaptunk, mint a korábbiak, de az állunkat kapartuk fel a padlóról.
2008-ban mikor beruháztam egy PS2-re az első játékaim közt alap volt a RE4. Azóta pedig irgalmatlan mennyiségű órát beleöltem (legtöbbet Pro-n), a Separate Ways és a The Mercenaries kiegészítésekkel együttvéve. Még a botrányrossz PC-s és a későbbi PS4-es verziókba is. Betéve tudom már az összes létező rejtett kisebb-nagyobb kincs lelőhelyét, milyen fegyverekkel célszerű nekivágni az egyes fokozatoknak, melyik ellenfélhez, szituációhoz melyik taktika a leghatékonyabb, minden porcikáját kitapasztaltam. Máig magával tud ragadni az eredeti kaland.
Ám pár éve röppent fel a hír, hogy készül a RE4 Remake, a RE2 Remake alkotóival. Mondanom se kell rögtön felkaptam a fejem és később kijátszva a RE: Village-t eszeveszetten kíváncsi voltam, hogy a Capcom milyen módosításokkal, miként bújtatja bele vadonatúj köntösbe ezt a részt. A RE4-et fejben mindig is úgy aposztrofáltam, hogy ugyan akció-orientáltabb elődjeinél, viszont a horror plafonig pumpált feszültség formájában, illetve sokszor a háttérben lappangva van jelen. A Remake ezt a kombinált stílust hibátlanul ülteti át ide, magasabb szintre emelve.
A RE Engine-nel az alkotók ismét büntetően erős atmoszférával teremtették meg a falunak és környékének mocskos hangulatát, a kastély tekervényes kialakítását, tekintélyes művészi miliőjét, és a sziget börtönnel, laborral egybekötött rejtélyes, rideg komplexumát.
Mindhárom terebélyes régió a lehető legprecízebb részletességgel, realisztikussággal lett újragondolva, kibővítve, miközben helyenként abszolút rá lehet ismerni a klasszikus pályarészekre, vonalvezetésre. A felfedezés flowja hatványozottan emelkedett ezáltal. A legendásan zseni falus nyitány most még impulzívabb, adrenalindúsabb lett, néhány plusz járattal megtoldva, ami által több oldalról képesek betámadni a helybéliek, kevesebb biztonságérzetet adva, gyors improvizált reakciókra kényszerítve. Annak ellenére, hogy a tankos kontrollt megszoktam az originalból, az itteni harcrendszernél a kényelmes irányításnak hála relatíve gyorsan kézre állt minden. A perryzéshez volt szükség némi kondícionálásra, a Krauser elleni összecsapásoknál volt a legjobb erre ráérezni.
Apropó bossok. Óriási eksztázis volt ellenük újra összecsapni. Ugyan meglepő módon egy nagyobb ellenfelet mellőztek az alkotók a régihez képest, a többi egymásnak feszülést ellenben izgalmasabbá, intenzívebbé varázsolták, ahol megint csak mást metodikát kellett alkalmazni. A ő jelenlétük adja az igazi sodró lendületét, zseniális felépítését a játéknak, mert ahogy először felbukkannak, majd egyre többször mutatkoznak meg hatalmukat éreztetve, dörzsölt tenyérrel várja az ember mikor szállhat szembe velük. Igaz, hogy a Garradorok és a regenerátorok inkább minibossnak számítanak, mégis az ő kiiktatásuknál szökik fel nálam legjobban a feszkó és náluk mutatkozik meg igazán a játék horrorosabb vonulata. Torz külsejük és jellegzetes hörgésük most is igencsak hátborzongató.
A QTE mechanika leredukálását teljesen el tudtam fogadni, a kés elhasználódásával a RE2R óta megbarátkoztam, a lopakodás ugyan korlátozott, de bizonyos esetekben nagyon előnyös, megfontoltabban kellett lőszert craftolni, célozni és lőni, új taktikákat kieszelni stb.
Két példát említve: az originalban tüzes (Incendiary) gránátokat az elejétől Mendez-ig, majd egészen a regenerátorokig el szoktam spájzolni, mert ellenük az a legeffektívebb. A másik, hogy a faluba visszatérve Ashley-t felcsalom az őrtoronyba míg a lenti helyieket megritkítom. Na, a Remake már az első órákban gondoskodott róla, hogy ezt a két kifundált stratégiát úgy ahogy van kukázzam, és mást találjak ki, ami extra előzetes kihívást, fejtörést igényelt. Személy szerint itt éreztem igazán, hogy nagyrészt ez most új kaland lesz, új trükkökkel.
A valósághűséget olyan apróságokkal érzékeltették, minthogy a pisztolyuk tárában mondjuk 24+1 skuló van, az átkozott medvecsapdákba nem csak mi, de az ellenfél is beleléphet, a leszakadó testüknél látszanak az őket mozgató kisebb belső „plágacsápok” stb. Nemcsak kifinomultabb, de összetettebb game lett a RE4R. A Merchant-nál fellelhető Trade funkció remek agyalást szolgáltatott, a beilleszthető drágakövekkel ügyesebben kellett sakkozni, az ötletes puzzle-ek száma nőtt, és megjelent a javítás lehetősége. A céllövöldében is érdemes elidőzni, mert olyan plusz skilleket lehet összelapátolni, amik akár nagy hasznunkra válhatnak. Hozzáteszem elég gyorsan és tűpontosan kell lőni az A rankhoz is, viszont közben a RE4 Kumbaya zenéje szól ezzel élvezetesebbé téve a próbálkozásokat.
Bár a sztorin jelentősen nem variáltak, a cselekménybe, szekvenciákba kerültek jócskán olyan módosított helyzetek, amiket nem győztem üdvözölni. A párbeszédek maradtak lényegre fókuszáltak, az elmaradhatatlan szellemes beszólásokkal tarkítva, B szintű alakításokkal. Mindezek ellenére Leon a karizmájával örök kedvenc protagonistám marad, aki olykor a John Wickre hajazó, RE Vendettás stílusjegyét is megvillantja, az átvezető közelharcoknál és a néha ferdén tartott fegyverhasználattal. Most visszafogottabban, de a nagy dumákat se hagyta otthon. Ada ezúttal is levett a lábamról. Sokkal észvesztőbb és terepre alkalmasabb a mostani szerkójában, mint az estélyis outfitben annak idején. Picivel többet is szerepel, mint régen, előrevetítve az ő mellékszálát, amit már alig várok. Ashley azonban meglepően határozottabb kiállást, szimpatikusabb személyiséget kapott. Nagyon díjaztam, hogy ritkán kellett elkapni leugrásoknál, nem nyűgösködött, szépen megoldotta a szitukat magától. Luis a sajátos lazaságával, fellépéseivel, titokzatosságával sokszínű figura, ahogy a jó öreg kereskedő szintén hozza a formáját. Neki is megmaradtak az emlékezetes szövegei, a nála lévő mellékküldetéseket pedig ajánlott lezavarni a hozzátoldott fejlesztési lehetőségek miatt.
(Felróhatnám hibának, hogy az új Bolt Thrower mennyire gyenge, logikátlanul működő fegyver illetve, hogy a kamerába belógott növényzet, tereptárgy kitakarta a kép egy részét, de mivel az előbbi opcionális cucc utóbbinál pedig jól kell helyezkedni így ezt csak zárójelbe raknám.)
Nem tudom nem végtelen boldogsággal, már-már örömkönnyekkel konstatálni, hogy gyerekkorom egyik meghatározó ékköve, és az abból inspirálódó egyik kedvenc survival sci-fi-horrorom egy évben, tökélyre csiszolt, terjedelmes remake képében elevenedik újra, szebben ragyogva, mint valaha. Ugyan a trónon nálam még mindig a RE2R foglal helyet, mert az messzebbre nyúló távlatból volt képes mesterien modernizálódni, de a balján-jobbján példaértékűen, szégyenérzet nélkül helyezkedik el a RE4R és a DSR. Ezekért az élményekért éri meg beleszeretni a videojátékokba.