A Detroit, a Beyond és a Heavy Rain után (szépen visszafele haladva) úgy döntöttem, hogy nem hagyom ki a szórásból a Fahrenheit-et se. Mondanom se kell, hogy mivel az említett játékok javát mesterműveknek tartom, így ennél sem volt alacsonyabban a mérce. És ahogy olvastam innen-onnan, sokan a Quantic Dream játékoknál kiemelik, hogy az Indigo Propecy alcímen futó game a fejlesztő csapat vitán felül legjobb címe. Nos, ezzel abszolút nem tudok egyetérteni, annak ellenére, hogy nem egy rossz játék. Szerintem pont, hogy ezután lettek az ezt követő David Cage által írt és rendezett game-ek mesteri szintre emelve.
Tény és való, hogy a sztori jól ki van találva (dacára annak, hogy nekem már jó pár helyen átment szürreálisba), helyenként meglehetősen izgalmas, van egy sodrása, érdekesek a karakterek, és a zenéje remek. Viszont szerintem nem túlzottan öregedett jól ez a játék és most nem okvetlenül a grafikai megvalósításra célzok, hanem leginkább a játékmenetre.

Először is ezek a "Simon says-féle" quicktime event-ek egyszerűen kikészítően idegesítőek voltak számomra, főleg azért is, mert egyrészt sokszor borzasztó hosszúak voltak, másrészt pedig nekem teljesen elvonták a figyelmem a történésekről. Persze lehet mondani, hogy ez a megvalósítás hozzásegít, hogy beleéld magad az adott helyzetbe, ha akciójelenetről van szó vagy egy flashback-ről, de engem csak rettenetesen frusztrált végig. Pláne akkor, mikor ugyanazt a gombkombinációt a játék nem hajlandó érzékelni, amit azelőtt vagy 10-szer jól megcsináltam. (A kosárlabdás fejezetnél egészen konkrétan leraktam a kontrollert, mert egyszer sem sikerült bevinni az adott műveletet. Pedig Easy fokozaton játszottam. Amúgy felfoghatatlan számomra, hogy ez a szegmens minek van benne a játékban, mikor az égvilágon semmit sem ad hozzá a történethez, abszolút egy színtiszta, felesleges töltelékrész, ami még ráadásul halálidegesítő is. Felettébb érdekes, hogy, az utána lévő lakásrombolós "Simon-ozásnál" az összes reflexmozdulatot sikerült elsőre megcsinálni.)

Másodszor pedig maga a karakterek irányítása is rém idegesítő volt nekem. Különösen akkor mikor időre kellett végrehajtani bizonyos részeket. (Az csak rátett még egy lapáttal ezeknél a részeknél, mikor a felső időcsík cutscene közben is telt.) Érdekes, hogy nagyon sok helyen kiemelik, hogy a mostani Quantic Dream játékoknál is fel van róva súlyos hibaként az irányítás. Személy szerint közel sem annyira kizökkentő, mint a Fahrenheit-nél.

Úgyhogy összességében én rendkívül örülök annak, hogy David Cage nem vitte tovább ezt a fajta megoldás a quick-timeoknál, és kiválóan tudott csiszolni a későbbi címek játékmenetén. Ez ennél a játéknál nekem nagyon kiütközött, ezért emiatt egyáltalán nem tudom rámondani, hogy elképesztő vagy zseniális. Csak egy érdekes game, amin durván kikezdett az idő vasfoga.